A Fény kertje – Angyalmandala | Spirituális vászonkép
Úgy érzed, hogy elhalványult benned a lelkesedés? Hogy túl sok a szürkeség, a kétely, a kimerültség? Hogy elfelejtetted, milyen érzés örömmel ébredni, és hinni abban, hogy a világban – és benned – még ott szunnyad a fény?
Akkor A Fény kertje Angyalmandala neked született, mely az öröm, a gyönyör, az érzékenység, a belső fény és az isteni jelenlét energiáit hordozza.
Különlegessége pedig, hogy angyali energiákkal és angyali kódokkal készült.
✨ A mandala üzenete és szimbólumai
A mandala fő motívumai a körben elhelyezkedő sárga virágok, melyek a lélek energiáját ébresztik, megnyitják a szívet az öröm és a hála felé, valamint védelmet és stabilitást nyújtanak az élet viharai közepette.
A mandala középpontjában ragyogó fehér fény az isteni jelenlét, a tiszta tudatosság és az angyali erő szimbóluma. Ez a fény hívja elő benned azt, amit talán már elfelejtettél: a benned rejlő erőt, derűt és belső nyugalmat.
Ez a mandalát ne csak dísznek tekintsd, hanem egy élő, sugárzó energiamezőnek, amely újra összekapcsol azzal a részeddel, amely fényt, örömöt és szeretetet teremt a világba. Energetikailag pedig tiszta és hatásos támogatója lehessen az utadon.
🎨 A mandala színeinek jelentései
Citromsárga: a napfonat csakra színe, amely a belső erőt, önbizalmat, örömöt és motivációt támogatja. Színterápiásan energetizáló, életerő-növelő hatású.
Fehér: a koronacsakra tiszta fényminősége, a forrással való kapcsolat, az isteni szeretet és tisztaság színe.
Világos barna: a földelés, az egyszerűség, a békesség és a természetes harmónia színe. Segíti a gyökércsakra működését, és stabilitást hoz az érzelmekbe.
💎 Kapcsolódó kristályok
A mandala színvilága és energiája alapján ezek a kristályok kapcsolódnak hozzá:
- Citrin – öröm, bőség, életerő
- Hegyikristály – tisztítás, isteni kapcsolat, energiamező erősítés
- Karneol – életöröm, önbizalom, kreatív energia
- Arany tigrisszem – belső erő, fókuszálás, védelem
- Holdkő – belső fény, női energia, intuitív megnyílás
🌟 Hogyan használd a mandalát?
Helyezd el a mandalát olyan térben, ahol gyakran tartózkodsz – ideális a hálószoba, nappali, meditációs sarok vagy terápiás tér. Minden nap nézz rá néhány percre, és hagyd, hogy a rezgése átjárjon. Szakrális tértisztítóként, meditációs segítőként is kifejti a hatását.
Használhatod így is:
- Reggeli hála meditáció közben fókuszálva a középponti fehér fényre.
- Lehívhatod Uriel arkangyalt is hozzá.
- Elhelyezheted ott, ahol a fény beárad – így megsokszorozza a pozitív energiákat a térben.
Hálásan köszönöm, hogy lehetőséget adsz rendeléseddel, hogy egyedi készítésű angyalmandalám részese lehessen életednek, vagy szeretteid életének! Bízom benne, hogy segít neked (vagy másnak) spirituálisan fejlődni és segít mindennapjaidban!
Méret | ÁR |
10 x 10 |
7550 Ft |
15 x 15 | 7550 Ft |
20 x 20 |
9220 Ft |
20 x 30 (A4) |
13550 Ft |
25 x 25 | 12990 Ft |
30 x 30 | 15550 Ft |
30 x 40 | 15550 Ft |
35 x 35 | 19990 Ft |
40 x 40 | 20990 Ft |
45 x 45 | 26550 Ft |
50 x 50 | 24990 Ft |
55 x 55 | 25990 Ft |
60 x 40 | 24990 Ft |
60 x 50 |
30990 Ft |
60 x 60 | 30990 Ft |
65 x 65 | 35990 Ft |
70 x 70 | 39990 Ft |
75 x 75 | 46650 Ft |
70 x 40 | 39990 Ft |
Rendelhető vászonkép 4 cm vastag kerettel is: fentebb feltüntetett árak +20000 Ft
Rendelés:
Ezeket is olvasd el rendelés előtt: Szállítási költségek, tájékoztató / Rendelés menete ). A Tárgyban vagy az Üzenetben add meg a termék pontos (NO.számát is, ha van) nevét és méretét | Mérettáblázat (pl.karkötőkhöz). Vászonképek rendelésénél add meg az elkészítési időt is!
Ha még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz. Illetve Angyalok Fénye oldalamon pedig angyaloktól, arkangyaloktól kapott angyali üzeneteimet olvashatod naponta!